Egy évtized telt el azóta, hogy Nagy-Britannia a kilépés mellett döntött, de a gazdasági sebek nem gyógyultak be, sőt, a politikai káosz azóta is alapjaiban rázza meg a szigetországot. A Brexit nem csupán egy kereskedelmi megállapodás felbontása volt, hanem egy olyan láncreakció elindítója, amely hét miniszterelnököt fogyasztott el tíz év alatt, miközben a font értéke és a brit növekedési kilátások tartósan alulteljesítenek.
A brit politika az elmúlt évtizedben leginkább egy instabil kiskereskedelmi egységre emlékeztetett, ahol a menedzsment folyamatosan cserélődik, az ügyfelek dühösek, a bútorokat pedig felesleges kicsomagolni. Kier Starmer váratlan lemondása után az Egyesült Királyság immár a hetedik miniszterelnökét készül kinevezni mindössze tíz év leforgása alatt. Ez a mértékű fluktuáció nem a véletlen műve, hanem a 2016. június 23-án megtartott Brexit-referendum közvetlen öröksége. A szavazás óta eltelt tíz év bebizonyította, hogy mind a kilépés mellett kampányolók „Kánaán-ígérete”, mind a maradók „azonnali apokalipszis-víziója” tévesnek bizonyult, a valóság pedig egy sokkal lassabb, fojtogatóbb gazdasági eróziót hozott.
Két elbeszélés, egyetlen nagy tévedés:
Miért csúszott félre a Brexit?
A referendum idején két markáns, de végül egyaránt hibás narratíva uralta a közbeszédet. A ‘Leave’ (Kilépés) kampány egy nagy piros buszra felfestett szlogennel hódított, amely szerint heti 350 millió fontot küldenek Brüsszelnek, amit inkább az NHS-re (brit egészségügyi szolgálat) kellene költeni. Azt ígérték, hogy a szuverenitás visszanyerése, a bürokrácia leépítése és a határok ellenőrzése új aranykort hoz. Ezt a tábort furcsa módon jobboldali populisták és olyan baloldali euroszkeptikusok alkották, akik azért akartak kilépni, hogy az EU-nál is szigorúbb szabályozást vezessenek be. Egyetlen dologban értettek egyet: a célállomásban.
Ezzel szemben a ‘Remain’ (Maradás) kampány, élén a pénzügyminisztériummal, azonnali katasztrófát jósolt. Azt állították, hogy a kilépés melletti szavazat azonnali, egyéves recessziót, félmillió elvesztett munkahelyet, a GDP 3,6%-os zuhanását és az ingatlanárak összeomlását okozza már az első hétvégén. A valóság azonban mindkét felet arcul csapta. Nem történt azonnali összeomlás a szavazás utáni hétfőn, és félmillió ember sem veszítette el az állását azon a nyáron. Ugyanakkor az ígért gazdasági fellendülés is elmaradt; a Brexit katasztrófája nem robbanásszerű volt, hanem egy évekig tartó, lassú leépülés, amely csak jóval később mutatta meg valódi arcát.
Pénzügyi illúziók és a font mélyrepülése
A referendum eredményének bejelentésekor a pénzügyi piacok azonnal reagáltak: a font sterling harmincéves mélypontra zuhant a dollárral szemben. Érdekes módon a londoni tőzsde, a FTSE 100 index viszonylag gyorsan magához tért, de ez csupán egy mérési probléma, egyfajta „pénzügyi irónia” volt. A FTSE 100 ugyanis nem a brit gazdaság valódi állapotát tükrözi, hanem óriási multinacionális vállalatokat, amelyek bevételeik 50-80%-át külföldön, dollárban vagy euróban termelik meg.
Amikor a font gyengül, ezek a globális profitok fontra átszámítva nagyobbnak tűnnek, ami felfelé hajtja a részvényárfolyamokat. Egy brit befektető számára azonban ez nem jelentett valódi nyereséget, hiszen a nagyobb halom fontja egyenként kevesebbet ért. Ez a kettősség jellemezte az egész évtizedet: míg a Bloomberg terminálok előtt ülő traderek számára úgy tűnt, eljött a világvége, az átlagember a főutcán eleinte semmi változást nem érzékelt. A Brexit ugyanis nem egy pillanat volt, hanem egy bürokratikus mocsár, amelyben az ország négy évig süllyedt, miközben a politikai elit a „kemény” és „puha” Brexit definícióján vitatkozott.
A Brexit nem egy robbanás volt, hanem egy lassú méreg: a gazdasági kár csak évekkel később vált láthatóvá.
A pandémia mint tökéletes alibi a gazdasági károknak
Amikor az Egyesült Királyság 2020. január 31-én hivatalosan is elhagyta az EU-t, a valódi kereskedelmi szabályok csak az év végén változtak meg. Éppen ekkor ütött be a COVID-19-pandémia, ami váratlan politikai mentőövet nyújtott a Brexit támogatóinak. A globális ellátási láncok összeomlása, az üres bolti polcok és a szállítási nehézségek idején lehetetlen volt pontosan megmondani, mi a pandémia és mi a Brexit következménye. A Brexit okozta strukturális károk elrejtőztek a globális káosz mögött.
A kutatók azonban „szintetikus Nagy-Britannia” modellekkel – olyan statisztikai klónokkal, amelyek hasonló gazdaságú országokból állnak, de nem léptek ki az EU-ból – próbálják mérni a különbséget. Ezek a predikciós piacok és gazdasági elemzések azt mutatják, hogy a brit gazdaság jelentősen elmaradt attól a pályától, amit az EU tagjaként befutott volna. A beruházások befagytak, a kereskedelmi korlátok pedig folyamatosan drágítják az életet, ami különösen fájdalmas egy olyan országban, ahol az austerity (megszorítások) és a pénzügyi válság óta a szegénységben élő gyermekek aránya 14%-ról 23%-ra emelkedett.
Mit jelent ez a befektetőknek?
Dióhéjban:
A brit gazdaság tartósan gyengébb marad a Brexit miatt, ami rontja a font és a londoni befektetések hosszú távú kilátásait. A politikai instabilitás és a növekedés elmaradása miatt a szigetország továbbra is kockázatos terep a tőke számára.
Összességében a Brexit tízéves mérlege egy megosztott társadalom, egy instabil politikai rendszer és egy olyan gazdaság, amely elvesztette versenyelőnyét. Bár az azonnali összeomlás elmaradt, a lassú elsorvadás és a globális relevanciájának csökkenése folyamatos kihívást jelent London számára. A befektetőknek fel kell készülniük arra, hogy az Egyesült Királyság nem az a stabil kikötő már, ami egykor volt, és a politikai körhintának még távolról sincs vége.
Forrás: Patrick Boyle