Gary Stevenson, a Citibank egykori legsikeresebb kereskedője elemzésében azt vizsgálja, hogy az AI valóban növeli-e a fizetéseket, vagy éppen ellenkezőleg, a dolgozói rétegek végleges elszegényedéséhez vezet. A válasz nem a technológiában, hanem a hatalmi dinamikákban és a vagyon eloszlásában rejlik.
Az AI gazdasági hatásairól szóló közbeszéd jelenleg két véglet között mozog. Az optimisták – köztük az IMF és a nagy gazdasági lapok – azt hirdetik, hogy a technológia növeli a termelékenységet, ami törvényszerűen magasabb bérekhez vezet. Ezzel szemben a munkavállalók ösztönös félelme az, hogy az algoritmusok feleslegessé teszik az emberi munkaerőt, leverve a kereseteket. Gary szerint ahhoz, hogy megértsük a jövőt, le kell számolnunk az egyetemi közgazdaságtan naiv modelljeivel, és meg kell vizsgálnunk a történelmi valóságot.
A marginális termelékenység elmélete és a piaci illúzió
A közgazdászok többsége a marginal productivity (határtermelékenység – az az elmélet, miszerint a munkavállaló bére megegyezik az általa termelt extra értékkel) elvére épít. Ha egy munkás az AI segítségével több „kekszet” tud sütni egy nap alatt, a cégtulajdonosnak többet kellene fizetnie neki, különben elcsábítja a konkurencia. Gary rámutat, hogy ez a modell csak tökéletesen egyenlő és versenyző piacon működne, ahol a munkavállalónak van választási lehetősége.
A valóságban azonban az AI jelenleg a junior, alacsonyabb szintű pozíciókat váltja ki. Ha a technológia miatt kevesebb emberre van szükség ugyanazon munka elvégzéséhez, a munkanélküliség nő, ami lefelé nyomja a béreket. Gary saját példáján szemlélteti: korábban kutatókat vett volna fel, ma már AI-t használ. Bár az eredmény néha rosszabb, de sokkal olcsóbb és gyorsabb, így a munkaerő iránti kereslet csökken.
A ludditák és az ipari forradalom sötét oldala
Amikor az AI hatásairól beszélünk, az elemzők gyakran az ipari forradalmat hozzák fel példaként, mondván: „akkor is féltünk a gépektől, mégis mindenki gazdagabb lett”. Gary szerint ez a történelemhamisítás határa. A ludditák (a 19. századi angol géprombolók, akik a technológia ellen tiltakoztak) nem buták voltak, hanem a megélhetésükért küzdöttek. Az ipari forradalom kezdetétől számítva közel 100-150 évig a munkásosztály életszínvonala valójában stagnált vagy romlott.
A városokba kényszerített korábbi földművesek napi 14-16 órát dolgoztak veszélyes gyárakban, ahol gyakoriak voltak a halálos balesetek és a mérgezések. Gary felidézi nagymamája példáját: még az 1920-as években, London szívében is gyakori volt a tuberkulózis (szegénység okozta betegség) miatti gyermekhalandóság. A technológiai fejlődés tehát önmagában nem hozott jólétet a tömegeknek; a profit az ipari elitet gazdagította, miközben a munkások nyomorogtak.
Kié az AI, és kié a profit?
A technológia hatása döntően attól függ, ki birtokolja az eszközöket. Egy egyenlő társadalomban a termelékenység növekedése több szabadidőt jelentene. John Maynard Keynes (híres 20. századi brit közgazdász) azt jósolta, hogy unokái már csak heti 15 órát fognak dolgozni. Ez technikailag lehetséges is lenne, mégis többet dolgozunk, mint valaha.
Ennek oka az inequality (egyenlőtlenség). Ha a termelőeszközök, az ingatlanok és az adósságok egy szűk elit kezében vannak, a munkavállaló kényszerhelyzetben van. Hiába lesz hatékonyabb a munkája az AI-vel, nem dolgozhat kevesebbet, mert fizetnie kell a bérleti díjat, a jelzálogot és az energiát az elitnek. A munka ebben a rendszerben nem értékteremtés, hanem egyfajta „születéstől fogva fennálló adósság” törlesztése a gazdagok felé. Ha az AI-t az elit birtokolja, az nem felszabadítja, hanem még inkább kiszolgáltatottá teszi a tömegeket.
A gazdasági növekedés korlátai és a vásárlóerő hiánya
Gary egy tanulságos (talán apokrif) történetet mesél Henry Fordról. Amikor Ford büszkén mutatta a gépeit a szakszervezeti vezetőnek, mondván: „ezek a gépek nem fognak tagdíjat fizetni neked”, a vezető visszakérdezett: „és ki fogja megvenni az autóidat?”. Ez rávilágít a modern gazdaság nagy problémájára: ha az AI elveszi a munkát és a béreket, nem marad fogyasztóképes kereslet.
Korábban a brit ipar a gyarmatosítás révén talált piacokat, ma a kínai ipar a nyugati középosztálynak ad el. De ha az AI globálisan leépíti a középosztályt, ki lesz a vásárló? A kormányok eladósodtak, a dolgozóknak nincs felesleges pénzük. Ebben a környezetben az AI-boom nem gazdasági fellendülést, hanem további koncentrációt hozhat: a gazdagok még gazdagabbak lesznek, miközben a gazdaság egésze stagnál.
Mit jelent ez a befektetőknek?
Dióhéjban:
Az AI önmagában nem fogja emelni a béreket vagy a széles körű életszínvonalat; az extra profit a technológia és az eszközök tulajdonosainál csapódik le. A munkavállalói érdekérvényesítés nélkül a technológiai fejlődés hosszú távú bérstagnálást és növekvő vagyoni egyenlőtlenséget okoz.
Gary Stevenson záró üzenete nem pesszimista, hanem cselekvésre ösztönöz. Emlékeztet, hogy a jóléti állam és a magasabb életszínvonal nem a technológia természetes velejárója, hanem a második világháború utáni munkásmozgalmak és a vagyon újraelosztásának eredménye. Bár a videóban közvetlenül nem esik szó kriptovalutákról, Gary általános érvelése a centralizált vagyon ellen arra utal, hogy minden olyan rendszer, amely csak egy szűk elitet gazdagít, fenntarthatatlan. A jövő nem azon múlik, mit tud az AI, hanem azon, hogy képesek vagyunk-e a 20. századi elődeinkhez hasonlóan harcolni a „torta” ránk eső részéért. „Adóztassuk a vagyont, ne a munkát” – szól Gary mottója.
Forrás: Gary’s Economics YouTube